Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 461/2024. (X.4.) számú határozatával nyilatkozatot fogadott el Szent István halálának ezredik évfordulójára történő felkészülésről. Az első cikkely szerint Székesfehérvár 2024. június 9. napján megválasztott és ugyanezen év október 4. napján megalakult Közgyűlése kinyilvánította, hogy államalapító királyunk halálának és Székesfehérvárott való eltemetésének ezredik évfordulója városunk történelmének mérföldköve, ezért küldetésének tekinti, hogy a 2038-as esztendőre történő felkészülést előkészítse, megalapozza és elindítsa.
Ennek érdekében, mint alapító 2025. január 1. napjával létrehozta a Civitas Regia 2038 Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 663/2024. (XII.6.) számú határozata alapján a Társaság a tevékenységét mindenekelőtt a 2038-as Emlékév méltó megünneplése érdekében végzi, elsődleges célja az Emlékévhez kapcsolódó fejlesztésekre, rendezvényekre vonatkozó projektek kidolgozása, végrehajtása, emellett kiemelten Székesfehérvár múltjának tudományos feltárása és a kutatási eredmények társadalmasítása. Feladatai között hangsúlyosan jelenik meg a helyi és lokális kötődésű közgyűjtemények kezelése, a magasan képzett szakemberek munkája, véleménye, tervei és a székesfehérvári polgárokkal folytatott civil konzultáció. A regionális tudásközpont feladata, hogy szakmai inkubátorházként készítse el a város kulturális- és szellemi örökségének megőrzését prioritásként kezelő stratégiai tervet, amelyet transzparens módon, mindenki számára nyitott, társadalmi vitára kívánunk bocsátani.