2013
Koronázási SzertartásjátékIstván - oratórium

A szövegkönyvet eredeti források alapján készítette: Matuz János és Szikora János

Grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával, Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán, a székesfehérvári Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen elevenedik meg István koronázásának szakrális ünnepe.

A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg.

A középkori koronázási szertartáskönyvben található sor híven tükrözi alkotói szándékunkat: egy oratóriumba foglalva elevenítjük fel I. István koronázási ünnepét. Több mint száz résztvevő (színészek, táncosok, énekesek, zenészek, civilek) közreműködésével jelenítjük meg a koronázás szertartását azon a helyen, ahol egykor a magyar királyok koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika állt. Ünnepet ülünk és színházat játszunk, hogy ennek eredményeként a közös emlékezetben lassan felépüljön majd az a Pantheon, amelyben történelmünk minden sorsfordító nagy alakja elnyeri végre méltó helyét.

Szereposztás

István: Varju Kálmán
Asztrik, koronázó érsek: Tordy Géza Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze
Püspökök: Trokán Péter és Lábodi Ádám
Szertartásmester: Mihályi Győző

Mária Nagyboldogasszony: Benedekffy Katalin

További közreműködők:

Alba Regia Vegyeskar
Primavera Vegyeskar
Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara
Karigazgató: Kneifel Imre

Kamarazenekar:
Farkas Rózsa – cimbalom
Horváth Károly – nagybőgő
Salamon Bea – hegedű
Szakács Kristóf – brácsa
Székely István – tárogató, klarinét

Ars Musica Zenebarátok Egyesülete; művészeti vezető: Szabó Adrienn

Alba Regia Táncegyüttes; koreográfus: Majoros Róbert

Hangfelvételről közreműködik: Alba Regia Szimfonikus Zenekar; vezényel: Drahos Béla

Zeneszerző: Horváth Károly
Látványtervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida

Rendező: Szikora János

Videógaléria

  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner
  • partner